Petty Bázis

Minden féle innen-onnan.

Archive for augusztus, 2010

Tudta – e, hogy…?
• az emberi test több mint 70 %-a víz
• az emberi agy 90 %-a víz
• az anyaméhben levő magzatvíz egy 37°C-os 1 %-os só oldat
• a vér, a könny 1 %-os sóoldat, ami azonos az őstenger sókoncentrációjával
• só nélkül az emberi agy nem lenne képes egyetlen egy gondolat megformálására sem

Testnedveink: a vér, a könny és a magzatvíz
sókoncentrációja pedig azonos az őstengerével.

Víz és só – két elem, amely lehetővé tette bolygónkon az élet létrejöttét. Mégis, létmeghatározó szerepüknek alig vagyunk tudatában. Azt mindenki tudja, hogy a Föld hetven százalékát víz borítja. Azt viszont annál kevesebben, hogy ugyanez az arány megtalálható a szervezetünkben is, amelynek szintén a hetven százaléka víz. A vízen keresztül állandó összeköttetésben vagyunk a Földdel.

A só teszi lehetővé a különböző sejtkapcsolódások közötti kommunikációt, szabályozza a szervezet összes funkcióját, de felelős gondolatainkért, érzelmeinkért is. Szellemiinformáció-hordozóként nem véletlen, hogy agyunk kilencven százaléka víz.

A só nem csak ízesíti ételeinket, hanem létfontosságú szerepet játszik szervezetünk működésében. Lássuk hát, hogy életünk során mi mindenhez van szükségünk sóra!

• A só legjobban ismert szerepe testünk vízháztartásának a szabályozása. De    nem csak a szervezetünkben lévő víz mennyiségét szabályozza, hanem anna megoszlását a sejteken belül és a sejteken kívüli állományban.
• A közhiedelemmel szemben a só nem csak emeli a vérnyomást, hanem szabályozó szerepe is van a vízzel együtt. Természetesen az arányok    kritikusak.
• Jelentős szerepe van az izom összehúzódások – így a szívizom működésének is – a szabályozásában.
• A só fontos szerepet játszik a szervezet potászium felvételében
• A só nélkülözhetetlen a sejtekben lévő fölösleges savasság eltávolításához.
• Fontos szerepet játszik a vér cukorszintjének a kiegyensúlyozásában,
• Szükség van a sóra , hogy sejtjeink hidroelektromos energiát tudjanak fejleszteni.
• Nélkülözhetetlen továbbá az idegsejtek kommunikációjához és az agyba érkező információk feldolgozásához egész életünk során.
• Só kell a gyomorsav termeléséhez és a tápanyagok felszívódásához a    vékonybélben.
• Sóra van szükségünk a tüdőben és az arc üregeiben lerakódott váladékok eltávolításához, különösen az asztmában és a cisztás fibriózisban szenvedők esetén.
• Megszünteti a hurutos megbetegedéseket.
• A só nagyon erős, természetes antihisztamin.
• A só nélkülözhetetlen az izomgörcsök kialakulásának a megelőzéséhez.
• A túlzott nyál kiválasztás a sóhiánynak köszönhető.
• Az erős csontozat megtartásához létfontosságú a kellő mennyiségű só bevitele. A csontritkulás többek között a szervezet só és vízhiánya miatt alakul    ki.
• Továbbá jelentős szerepet játszik az alvás szabályozásában is.
• Szükség van sóra a köszvény és a köszvény szerű ízületi gyulladások    megelőzéséhez.
• A só az egészséges szexualitáshoz és libidóhoz is nélkülözhetetlen.
• A visszértágulat kialakulásának a megelőzéséhez is nélkülözhetetlen a só.

Nem csoda hát, hogy a népi gyógyászatban számos betegség gyógyítására használták és használjuk ma is. Torokgyulladás esetén gyors segítség a sós vizes gargarizálás, a hamarabb eláll a vérzés, ha jó bőven beszórjuk sóval a vérző sebet, ráadásul ezzel megakadályozzuk a seb elfertőződését is. A fájó fülre meleg sót szoktunk tenni. A gyomor és bélhurutot pedig langyos, sós víz fogyasztásával gyógyítják.

Napjainkban egyre gyakrabban használnak mesterséges sóbarlangokat az asztma és a légúti allergiák és egyéb felső légúti betegségek kezeléséhez. Otthonunkat is kellemesebbé tehetjük sólámpa használatával. A villanykörte melegére a sóból felszabaduló anionok kellemes közérzetet biztosítanak.

Ha mindez a sok jó a sónak köszönhető akkor miért hívják a sót mégis a fehér méregnek? Ennek oka, mint oly sok problémának a túlzott feldolgozás. A természetes tengeri vagy hegyi sók 83-féle ásványi anyagot tartalmaznak. A finomítási, tisztítási eljárások során azonban annyira megváltoztatják, hogy csak 3-féle ásványi anyag marad benne és az is olyannyira megváltozott szerkezetben, hogy az inkább káros a szervezet számára mint hasznos.

Ha élvezni akarjuk a só áldásos hatását használjunk tengeri vagy olyan hegyi sót amelyik legközelebb áll a természetes állapothoz. Lehet, hogy nem olyan szép fehér és durvábbak a szemcséi de a gazdag ásványi anyag tartalom bőven kárpótol ezekért a kellemetlenségekért.

Most akkor kinek higgyünk? – kérdezhetik Orvosaink rögtön sószegény diétát írnak elő amint egy kicsit megemelkedik a vérnyomásunk. A kanadai Financial Post magazinban megjelent cikkében Dr. David McCarron a Kalifornia Egyetem professzora megdönteni látszik ezt a régóta folytatott gyakorlatot. A tavalyi évben végzett felmérései alapján, melyben 30 országban 19000 ember só fogyasztási szokásait vizsgálta, megállapította, hogy bármennyi sót fogyasztunk a szervezetünk természetes módon úgy szabályozza a sófelvételt, hogy az folyamatosan egyforma szinten legyen és az alacsonyabb só fogyasztás nem jelentett kevesebb számú szív és érrendszeri vagy vese megbetegedéseket.

Dr. McCarron szerint semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a csökkentett só fogyasztás jótékony hatással lenne a szív egészségére.

Ha természetellenesen jelentős mértékben csökkentjük a só bevitelt felborítjuk szervezetünk működési egyensúlyát. Ha a vér nátrium szintje huzamosabb ideig alacsonyabb a kelleténél olyan szimptómák jelentkeznek mint a fáradékonyság, zavartság, rossz egyensúlyérzék és inkontinencia. Az előrehaladott nátrium hiány hallucinációkat és akár kómát is okozhat.

Ezt a hyponatrémiának is nevezett állapotot ritkán diagnosztizálják mivel a tünetek megegyeznek az öregedés általános tüneteivel. Pedig egy német kutatás szerint minden tizedik megvizsgált idős beteg szenvedett tőle, mivel a magas vérnyomástól félvén minimálisra csökkentették a só fogyasztásukat.

Ez azért nem jelenti azt, hogy a ló túloldalára átesvén, nyakló nélkül sózzuk az ételeinket. Mint mindenben ebben az esetben is az arany középút a helyes. Az sem jó ha túl kevés sót fogyasztunk, de az sem ha túl sokat. A tudósok szerint napi 2.5-5 grammnyi só fogyasztása az optimális. Ne terheljük túl a szervezetünket a túlsózott csipszek, sós mogyorók és sóval tartósított húsok és halak túlzott fogyasztásával.

A só fogyasztásával kapcsolatban is igazak az egészséges táplálkozás alapelvei: a mértékletesség és a jó minőségű, természetes állapotához legközelebb álló tápanyagok fogyasztása!

(Forrás: magazin.gyogyulasutjai.hu)

A túlsúly, már régen nem csak az esztétika kérdése!

A savas eledeleink tökéletes talajt képeznek a betegségek kialakulásához, beleértve a túlsúlyt is! Majdnem az összes ismert betegség forrása ez: a savbázis egyensúly felborulása.

A kezelés a múltban az étrend gyökeres megváltoztatása volt, ez jelentős mennyiségű testmozgással is párosult, melyet valószínűleg sokunk nem volt hajlandó véghezvinni. A diéta és a testmozgás csökkenésével a testsúly ismét visszaállt, esetleg, bosszantóan vettük észre, hogy  magasabb Kg számot mutatott a mérleg, tehát az eredmény sem volt tartós.

Amikor a test savassága megnő, a belső szervek megmentése érdekében tett hatalmas erőfeszítésében, a test zsíros sejteket alakít ki, ahová elraktározhatja a savtúltengést. Eme zsírsejtek illetve az elraktározott cellulitisz a szervektől távol tartják a savat – rövid ideig ez megoldás. Ha nem állítjuk vissza tartósan testünk természetes lúgos állapotát, a diéta és minden sport-testmozgás ellenére, vissza fogunk hízni, mindemellett különböző tünetek jelentkeznek, melyek a testben keletkező betegségek létrejöttét jelzik.

Ha a test savszintje a 7,35-ös pH értéknél alacsonyabbra csökken, az nagyon megterhelően hat testünkre. A vér optimális pH értékének a fenntartásához szervezetünk szó szerint mindent elkövet, ami magába foglalja a test különböző részeitől gyakran alapvető fontosságú elemek elvonását is (pl: kalcium), így létre jön egy sokkal összetettebb egyensúlytalanság szervezetünk működésében.A megoldás ezekre a problémákra már létezik, s mi is tudjuk a titkot, mivel, és hogyan!

Miután a test helyrehozta lúgos állapotát, a zsírsejtek illetve a cellulitisz is eltávozik, kiürül a szervezetből. Ez jelentheti azt is, hogy a testünk térfogata cm-ben mérve közelít az ideális állapothoz!Enagic Co. – a Leveluk 501 berendezést gyártó vállalat – az egyetlen olyan cég a teljes víz ionizátor iparból, melynek termékei elismertek a Japán „Egyesület a Felnőttkori Betegségek Megelőzéséért” szervezet által.A naponta elfogyasztandó vizet megváltoztatva, megváltoztathatjuk az életünket is.Bővebb tájékoztatásért keres minket.

Adjunk esélyt az életed minőségi változtatására! Táruljon fel a titok!