Petty Bázis

Minden féle innen-onnan.

Archive for október, 2010

Ősi emberi maradványok tanulmányozása során brit tudósok bebizonyították, hogy a rák teljes egészében civilizációs betegség, amelynek előfordulását növelik a táplálkozásunkban és életvitelünkben bekövetkezett változások, valamint a környezetszennyezés.

A daganatos betegségek csak az utóbbi időben váltak gyakorivá, a fáraók korában szinte nem is ismerték ezeket a betegségeket. A kutatók egyiptomi múmiák százait vizsgálták át, de csak egyetlen egy esetben találtak daganatos betegség jeleire, pedig a daganatos szövetek jobban konzerválódnak, mint az egészségesek.

“Az antik kultúrákban ezek a betegségek jóformán nem is léteztek. Ezek szerint a rákkeltő tényezők csakis a modern civilizáció hozadékai, amelyek mind megszüntethetőek lennének” – nyilatkozta Michael Zimmermann, a Manchester Egyetem professzora.

Az ókori görögök voltak az elsők, akik felismerték a daganatos betegségek jó- és rosszindulatú jellegét. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ő korukban gyakoribbak lettek volna ezek a betegségek, csak az orvostudomány fejlődésével egyre többet tudtak meg az emberi testről és annak betegségeiről.

“Semmi olyan anyag nincs a természetes környezetben, ami rákot okozhatna – nyilatkozta Rosalie David professzor – így hát mindenért a környezetszennyezés, a rossz étkezési szokások és a modern életviteli formák okolhatók. Az üzenet tehát nyilvánvaló: mivel a rák az emberi tényezők miatt alakulhatott ki, nekünk is kell tennünk valamit ellene.”

(forrás: lifenetwork.hu)

Lenkei Gábor piacra dobta legújabb könyvét "Miért van szükség az egészséges embereknek vitaminpótlásra?" címmel. A HírExtra ott volt a könyvbemutatón, ahol fény derült a vitaminok jelentőségére és a "jobb" élet titkára.

Az olvasók kezükbe veszik a könyvet?

Lenkei Gábor reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy az emberek kezükbe veszik az általa megírt könyvet és a benne rejlő gondolatokat kíváncsian olvassák majd. Elmondása szerint az ember igazából azért ír könyvet, mert változtatni szeretne. Ez a könyv az életről szól.

A szerző orvos, és orvosként betegségekkel kellett foglalkoznia. Szerencsére nem nyugodott bele azokba az eredményekbe, melyeket a hivatalos orvoslás gyógyszereivel el lehetett érni. Ez a folyamat valójában elvezette oda, hogy a betegségek helyett megértse az egészséget.

A szerző szerint a betegségek gyógyításánál csupán az fontosabb, hogy ha építeni lehetne egy olyan kultúrát, amiben az emberek el sem jutnak a betegségekig, vagy legalábbis sokkal később jutnak el. Lenkei szerint azt is ki lehetne célként tűzni, hogy egy magasabb színvonalú, magasabb minőségű, örömtelibb életet éljenek az emberek – nyilván az egészség nézőpontjából nézve.

Lenkei könyve, egy egyszerű könyv, hiszen nagy részét azok az emberek írták, akik elhitték neki , hogy lehet jobb az élet. A könyv lelkét kétszáztizenegy ember beszámolója képezi. Az írások olyanok, mint a szabadversek: az emberektől csupán annyit kért, hogy írják le tapasztalataikat.

Lenkei tájékoztatott arról, hogy a könyv igazából az értelmetlen szenvedéssel akarja felvenni a harcot. Emellett kijelentette, hogy a betegségektől eljutott az egészségig, és eljutott addig a gondolatig, hogy lehet javítani az élet minőségén. Lenkeit zavarja, hogy az emberek alacsonyabb minőségben élik az életüket, mint ahogyan azt lehetne. Megnyilatkozásában kifejtette, arra tette fel az életét, hogy létrehozzon egy olyan rendszert, ahol az emberek nem kiszolgáltatottak amikor ilyeneket tapasztalnak.

Nem csodaszerek a vitaminok

Lenkei leszögezte, hogy nem szeretné ha bárki is azt olvasná ki a szavaiból, vitaminjai csodaszerek és minden problémára megoldást kínálnak. Azonban tény: túl sokszor kínálnak problémákra megoldást ahhoz, hogy ne beszéljen róluk és ne tulajdonítson nekik jelentőséget.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a Lenkei vitaminok mitől különlegesebb, mint a többi, gyógyszertárban kapható vitaminkészítmények. A vitaminok szülőatyja a következőt válaszolta:

„Vitaminjaimban egyfelől benne vannak azok a mennyiségek, melyek már szinte minden esetben egészségjavulást hoznak létre. Másrészt az az előnye, hogy egy nagyon kiegyensúlyozott készítmény. Az egyes komponensek olyan harmóniában vannak, amely egy nagyon jó kombináció."

A gyógyszermellékhatások szövevényes rendszere

Lenkei szerint vitamingurunak és sok minden másnak is nevezték már. Ezek nem mondtak el semmit arról, hogy mit csinál és mi az ő tevékenysége, de arról végképp nem, hogy mik az eredményei. A szerző megköszönte, hogy ha a hallgatóság segít annak az üzenetnek az eljuttatásában, miszerint az életet lehet jobb minőségben élni. Az Egészségügyi Minisztérium által közzétett hivatalos adat szerint, ma Magyarországon több mint egymillió kétszázezer ember szed egyidejűleg több mint tíz féle gyógyszert.

A szerző felvilágosította a hallgatóságot arról, hogy az orvostudomány egyik alapvető tétele szerint három-négy féle gyógyszernél többet adnak egy betegnek,akkor onnantól kezdve kontrollálhatatlanná válik a mellékhatások szövevényes rendszere. Magyarországon minden egyes nap húsz-huszonkét embert veszítünk el gyógyszermellékhatások következtében. Lenkei szerint ezért fontos az emberek kezébe adni a tudást. Meg kell tanítani az embereket arra, hogyan tudják a saját kezükbe venni az egészségük irányítását. Ez a kultúra ma nem létezik, vagy nem elég széles körben ismert. Lenkei kijelentette, hogy ezt a kultúrát szeretné elterjeszteni, akár jön az ÁNTSZ, akár nem. Szerinte ha segítenek neki abban, hogy segíthessen az embernek, akkor azt nagyon hálásan fogadja.

Lenkei arra kérdésünkre, miszerint hevesen támadta a gyógyszergyártó cégeket, miszerint kizsigerelik az embereket és indokolatlanul magas profitot termelnek, ennek ellenére ő is piacra dobta saját vitaminkészítményeit ami hasonlóan magas profitot termel, a következőt nyilatkozta lapunknak:

„Minden profitot termel. Tehát, nem azt kritizáltam, hogy a gyógyszeripar profitot csinál. Én arra hívtam fel a figyelmet, hogy a gyógyszerek nagyon sokszor nem mennek át azokon az elvárható, biztonsági próbákon, amivel az embereknek nem okoznak kárt. Azt kifogásoltam, hogy van egy olyan nagyságrendű profit, amit az adófizetők pénzéből finanszíroztatnak meg. Én a túlzásokkal , az emberek félrevezetésével, és a felelőtlenséggel vettem fel a harcot. Gyógyszerrel életet lehet menteni, a gond csak azzal van, hogy ez elment a profit irányába. "

Az egészségesek kicsattanak az egészségtől

"Ha az egészséges emberek nem szenvednének vitaminhiányban, akkor a vitaminok pótlása nem eredményezne náluk semmiféle egészségjavulást. Márpedig eredményez, és nem is keveset."

www.DrLenkei.hu

Drogokkal a drogok ellen

on október-4-10

Az emberi viselkedés egyre többféle megnyilvánulására tekintenek úgy a szakemberek, mint kémiai vagy lelki kényszer következtében véghezvitt cselekedetekre, amelyek nyomán függőség alakul ki, és egyre nehezebb lesz lemondani róluk. A klasszikusnak számító alkoholizmus és kábítószer-függőség kezelése mellett a gyógyszeres leszoktatás lehetőségét ajánlják kóros étkezési, vásárlási és alvási szokások, a túlzásba vitt szerencsejáték, a rögeszmés szerelmi késztetés, a kockázatkereső magatartás, a dohányzás és a kleptománia ellen is. A Pipacs alábbi összeállításában a leszoktató drogokról lesz szó.

Az addiktológiával foglalkozó szakemberek évekig csak ábrándozhattak arról, hogy olyan gyógyszerek állnak majd rendelkezésükre, amelyekkel a fizikai függőség felszámolható, a leszokni vágyó szenvedélybetegek elvonási tünetei csökkennek, vagy akár teljesen megszűnhetnek. Napjainkban már számos ilyen szer hozzáférhető. Az alkoholfüggőség ellen világszerte gyakran alkalmazzák az Acamprosate-ot és a Naltrexone-t, krónikussá vált súlyos alkoholizmus kezelésére az Ondansetron-t. A heroin okozta elvonási tüntetek ellen Buprenorphine-t, és Methadone-t adnak, kokainfüggőknek Vigabatrin-t és Baclofen- t. Míg a gyógyítás legtöbb területén a gyógyszerek azt a célt szolgálják, hogy a beteg jobban érezze magát, addig a függők kezelésénél ez az utolsó szempont. A fogyasztókat az motiválja, hogy szenvedélyük kielégítése örömtelibbé, elviselhetővé teszi életüket, ezért a gyógyszereknek sokak szerint ez ellen kell hatniuk. A gyógyulni vágyó függőknek tehát el kell utasítaniuk a kellemes megoldásokat. Bár a kutatások azt bizonyítják, hogy a szenvedélybetegek általában kevésbé örömteli életet élnek, mint mások (gyakori depresszió, gyerekkori traumák), mégis a közvélemény hajlamos önző és élvhajhász személyként kezelni őket. Ezért aztán a korszerű gyógymódok szükségességét a moralizáló környezet nem szívesen látja be. Vagy ha már ellátásban részesülnek a függők, a legtöbb kívülálló úgy érzi, inkább büntetést, semmint megértést érdemelnek. Valami olyan szert, amitől igazán pocsékul érzik majd magukat.

Forrás: Washington Post, UPI Science News, The Guardian

Drogmentes Magyarországért Maraton

Magyarország legnagyobb drogellenes rendezvénye, egy 42 napos ország körüli futás, iskolai drogfelvilágosító előadásokkal, drogfelvilágosító füzetek osztásával, drogellenes aláírásgyűjtéssel és találkozókkal a települések, a rendőrség és az iskolák vezetőivel, valamint VIP-k bevonásával szervezett nyilvános rendezvényekkel és média megjelenésekkel.

A Mozgalom összesített eredményei

  • 391 település kapcsolódott be valamilyen formában a programjainkba;
  • 1188 iskola képviseletében vettek részt személyesen tanárok vagy diákok a rendezvényeinken;
  • 54.000 ember csaknem 105.000 kilométert futott a drogmentességért;
  • 75.000-an csatlakoztak aláírásukkal a Drogmentes Magyarországhoz;
  • 55.000 gyerek tette le a Drogmentes kapitány esküt;
  • 312.000 drogfelvilágosító füzet került szétosztásra;
  • 887 média megjelenés igazolta e tevékenység fontosságát és eredményeit;
  • 1.500 tisztségviselő és híresség írta alá a Maraton Vándorkönyvét, mellyel a Kiáltványhoz csatlakoztak.

Forrás; www.drogmentes.hu