Petty Bázis

Minden féle innen-onnan.

Archive for november, 2010

Sugárzó emberek

on november-4-10

Pajzsmirigy rák sugárkezelésMostanában fokozott terrorista ellenes hangulat uralkodik az ország különböző pontjain. Pénteken például Ferihegyen megszólalt felettem a biztonsági kapu riasztója, ami következtében öt percen át motoztak. Beletúrtak még a nadrágom elvarrt részeibe is. Ketten végigtapogattak, fémkeresővel lapogattak és általában nem örültek nekem és ezt ki is mutatták.

De még mindig jobban jártam, mint az a kedves úr, akit FBI kommandósok rángattak le egy New York-i buszról, mert terroristának vélték. A busz ugyanis áthaladt egy sugárdetektor alatt, amit azért állítottak fel, hogy a terroristák által használt úgynevezett piszkos bombákat kiszűrjék.

A piszkos bomba egy olyan nukleáris fegyver, ami ugyan nem képes atomrobbanást előidézni, viszont a tartalmát szétszórva a környezetében lévő embereket radioaktív sugárzással megöli vagy megbetegíti. A nevezett amerikai úrnál ilyen nem volt, csupán éppen hazafelé tartott a pajzsmirigy rákjának rendes sugárkezeléséről.

Élő piszkos bombák receptre

Hogyan lehet az, hogy ha engem elkapnának egy ilyen nagyságrendű sugárforrással a táskámban, börtönben tölteném életem hátralevő részét, miközben ennek az úrnak elegendő volt egy orvosi igazolást felmutatnia arról, hogy ő legálisan sugárzik.

Alkalmanként a kezelés mindössze néhány percig tart. Az esetet követő kongresszusi vizsgálat kimutatta, hogy sugár kezelt betegek a kezelés napján elhagyják a kórházat és hazautaznak. 7 százalékuk szállodában tölti a következő napot, piszkosbombává változtatva a szállodai szobát is. Mellettünk utaznak a villamoson, előttünk ültek a taxiban vagy mögöttünk állnak a pénztárnál. Jönnek mennek közöttünk, évente nagyjából ötezren.

A sugárzás rákot okoz

pajzsmirigy sugárkezelés

Az ionizáló sugárzás megnöveli a rákos megbetegedések arányát. Ezt minden fizikus tudja immár 60 éve. Furcsamód az orvostudomány erről nem vesz tudomást. Azzal, hogy frissen besugárzott embereket küld ki az egészségesek közé éppen azt éri el, hogy még több rákos megbetegedést okoz mesterségesen.

Bemegy hozzájuk egy pajzsmirigy rákkal bajlódó ember és megitatják radioaktív jóddal. Ezután minden aggodalom nélkül kiengedik az utcára az egészségesek közé. A 131-es számú jód izotóp felezési ideje 8 nap. Ez azt jelenti, hogy ennyi idő kell ahhoz, hogy a sugárzás mértéke a felére csökkenjen. Ez idő alatt a sugárzás nem csupán az illető pajzsmirigyén növekvő daganatot roncsolja, hanem a testének minden sejtjét és a közelében álló többi emberét egyaránt. Képzelhetik, mekkora ez a sugárzás, ha a busztól távol elhelyezett sugármérő detektor képes kimutatni.

Van más gyógyulási lehetőség

Sok orvos elkapkodja a rák kezelését. A közelmúltban apámnak vettek le a gégéjéről egy rosszindulatú daganatot. A műtétet követő ötödik napon utalták be sugárkezelésre. Érdekes, hogy én nem tudtam lebeszélni róla (mégiscsak az apám:), de a sugárkezelőorvos igen. Elmondta neki a terápia menetét, a várható mellékhatásokat, miután váratta a folyosó 5 órán keresztül. Gégeráknál egy fém maszkkal biztosítják, hogy a sugárnyalábot a kezelendő helyre tudják irányítani. Ennek ellenére általában károsodik az agyszövet, ki kellett volna húznia minden fogát és várhatóan az állkapcsa is elsorvadt volna. Ezt becsületesen elmondták neki előre. Ez után döntött úgy, hogy meghallgat és szerencsére a nyerő utat választotta. Kihagyta a sugárterápiát és fitoterápiás módszereket alkalmaztunk nála. Azóta készült tumormarker értékei messze a normál szint alatt vannak, és semmi káros mellékhatást nem tapasztalt – sőt.

A rákos betegeknek nem radioaktív mérgekre van szüksége, hanem kitűnő táplálkozásra és holisztikus megközelítésre. Ezt azonban a mai orvoslás nem is érti. Találtunk egy vírust: itt egy vakkcina! Lehangolt vagy: itt egy xanax! Fáj a fejed: itt egy fájdalom csillapító! Impotens vagy: itt a viagra! Nyűgös az óvodás: itt egy ADHD gyógyszer! Daganatod növekedett: igyál radioaktív mérget!

Terror elhárítási központot hozott létre a közelmúltban Pintér Sándor belügyminiszter. Az indoklásban szó szerint szerepelt, hogy feladatuk az ön- vagy közveszélyes állapotban lévő emberek elfogása. Csak súgni szeretnék neki, hogy kórházainkban évente 5000 ilyen embert hoznak létre onkológusaink és eresztik őket az egészséges emberek közé.

forrás: (naturhirek.hu)

Beleznay Endre:

Konkrét csávó, álriporter, humorista, színész, producer. Intelligens a humora, nem mindig lehet rajta azonnal ordítva röhögni, néha el kell gondolkodni, hogy leessen a tantusz. Meglepő módon az élet komoly dolgairól beszélgettünk, vallásról, gyógyításról, előző életekről.

Álmodtál valaha arról, mi leszel, ha nagy leszel?

Nemcsak megálmodtam, meg is terveztem. Egész pontos sorrendet is felállítottam magamnak jó korán. Úgy képzeltem, hogy először színész leszek, megtanulom a mesterséget, azután színházi szerződést kapok, majd nem sokkal ez után jön az országos ismertség, a televízió, aztán a sikeres mozifilm…

Hát ez így elég jól bejött…

Igen, a színházak is,(Nemzeti, Pécs, Zalaegerszeg) és a tanulás is egy Los Angelesi Színi Akadémián. Friderikusz álriportere meghozta az országos hírnevet, jött a Csíz, különböző tévéműsorok, aztán a Szőke kóla főszerepe…

Bár a film nem sikernek indult, a bemutató előtt elkezdődött egy elég erős negatív kampány. Mit képzelünk mi, a rendező elsőfilmes, mit képzelek én, a vicces fiú főszerepben, mit képzel Majka, aki nem is színész, a Görög Zita, és így tovább… A film egyébként az előítéletekről szól. Komoly kampány volt, hogy bukjunk meg. A moziban majdnem meg is buktunk, de aztán ahogy teltek a hetek, kiderült, hogy egy csomó ember látta. DVD-ből abban az évben már mi adtuk el a legtöbbet, illegális letöltésekből nemzetközileg harmadikak voltunk a legnagyobb oldalon. Igazi rajongótáborunk lett.

Zavar téged a negatív kritika?

Bármilyen művészi kommunikációt helyez ki az ember nagyobb nyilvánosság elé, az kockázat, mert nem tetszhet mindenkinek. Ha a közönség nem érti, nem baj, nem alá kell menni, kicsit fölé, hogy gondolkodnia is kelljen. Most már nem zavar, ha valaki nem ért száz százalékosan.

Hogyan kerültél kapcsolatba a szcientológiával?

A veszprémi színész-büfében egyik éjszaka egy lány kezdett el mesélni róla. Aztán később olyan emberektől hallottam, akik fontosak számomra, akiknek hallgatok a véleményére.

Mi a szcientológia lényege – ha lehet nagy vonalakban megfogalmazni?

L. Ron Hubbard, aki ezt az egészet kitalálta, kivételes ember volt. Fantasztikus életútja során egész fiatal korától kutatásokat végzett, és jegyzeteket készített. A fél világot bejárta, többek között buddhista kolostorban is éveket töltött. Egy csomó gyakorlatot, meditációt látott, információkat gyűjtött, szívta magába a sok érdekességet. Nagyon nehéz pár mondatban megfogalmazni, hiszen hagyatéka egészen rendkívüli: hatalmas tudásanyag, amely az embert a teljes szellemi szabadsághoz vezeti.

Az ember ugyanis szellemi lény, olyan képességekkel felruházva, amelyek jóval felülmúlják azokat, amiket rendszerint elképzel. Nemcsak hogy képes megoldani saját problémáit, elérni céljait és tartós boldogságot szerezni, hanem olyan új tudatossági állapotokhoz is eljuthat, amelyekről még csak nem is álmodta soha, hogy létezhetnek.


Mi az, ami ebből téged megfogott?

Ez nagyon gyakorlati vallás, tegyél, ne csak beszélj. Nem elsősorban a hiten alapszik. Nem a közösség összetartó erején múlik, én amúgy sem szeretek egy nyájhoz tartozni. Teljesen egyénileg is foglalkozhatsz vele, olvashatsz róla, rengeteg dokumentum áll a rendelkezésedre. A Dianetikáról kiadott könyvek megértéséhez és elsajátításához sincs szükséged külső segítségre.

Mit kell tudni a Dianetikáról?

Ez egy módszertan, amely segíthet enyhíteni bizonyos nem kívánt érzéseket és érzelmeket, ésszerűtlen félelmeket és pszichoszomatikus betegségeket (melyeket mentális stressz váltott ki vagy tett súlyosabbá). Különböző, könnyen elsajátítható kommunikációs technikák segítségével múltbeli sérelmeket, fájdalmakat lehet feloldani. A Dianetikát Hubbard gyógyító terápiának szánta, és fantasztikus eredményeket ért el a drogosok, a bűnözők rehabilitációja terén.

Ez a vallás hisz a reinkarnációban?

Hubbard erre például tudományos bizonyítékokat is talált. Több ezer tesztet végzett különböző emberekkel. A beszélgetések, a kezelések során az emberek egyre régebbi emlékeket fedeztek fel, elkezdtek előző életekről beszélni. A hiteles visszaemlékezések földrajzi adatai alapján régészeti kutatásokat végzett, és az adott szélességi fokon megtalálták az évszázados emlékű görög templom maradványait. Ebből automatikusan következett, hogy vallási területre ért, hiszen, ha nem halunk meg, akkor nem beszélhetünk csak a testről, az ember tehát a lélek.

Aki ezzel foglalkozik, hisz a jóslásban? Te hiszel benne?

Nem járok jóshoz. Talán fáradtabb időszakomban akaratomtól függetlenül képes lennék olyan döntést hozni, hogy amit a jós mond, az úgy van. És akkor az úgy is lesz. Ha teljesen friss vagyok, nem hat rám, hiszen saját magamat kontrollálom. Végső soron minden a saját döntéseink következménye. Persze azt is döntheted, hogy nem akarsz dönteni. Nem akarod tudni, például, hogy a születendő gyereked fiú lesz vagy lány.


Te hogy döntöttél?

Én úgy döntöttem, hogy lányom lesz és lányom is lett. És a feleségemmel együtt pedig úgy döntöttünk, hogy a dianetikusok által kidolgozott „csendes szülést” választjuk.

Mit kell erről tudnunk?

Ennek az a lényege, hogy a szülés-születés első pillanataiban az anyának is, meg a gyereknek is harmonikus, nyugodt körülményeket kell biztosítani. Pár egyszerű szabályt kell csak betartani: a vajúdás és a szülés történjen olyan csendben és szeretetteljes környezetben, a jelenlévők kimondott szavai nélkül, amennyire csak lehetséges, ne világítsanak nagy fényerővel a születés helyére, ha megszületett a gyermek, ne fektessék a hátára, ne vágják el a még pulzáló köldökzsinórt. A kiinduló szemléletben az a kíméletes, hogy lehetővé teszi a gyermeknek, hogy az anyaméh biztonságából és sötétjéből ne vakító fénybe és drámai zajba érkezzen, hanem egy ennél jóval gyöngédebb környezetbe.

forrás: (hu.ezo.tv)