Petty Bázis

Minden féle innen-onnan.

Bemutatkozás

on június-24-10

Gyerekként sokat hallottam: Magadnak tanulsz! Nem szerettem hallani, de ettől még igaz volt. Ma már tudom: A tudás hatalom! A széleskörű tudás, az életet segít élni.

Az életet élve, tapasztalatok és tanulmányaim alapján olyan ismeretekkel rendelkezem, melyeket az iskolákban sajnos nem tanítanak. Biztos vagyok abban is, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Mikor számomra kiderült, hogy a táplálékainkban mennyi „mérgező anyag van, legyinthettem volna, vagy vállvonogatva kérdezhettem volna (én is), hogy “akkor mit együnk?”, vagy elfogadhattam volna azt, hogy “ezzel a kreált problémával együtt kell élni”. Figyeltem ösztönösen, mit eszünk, mit adok cseperedő lányaimnak.

A komolyabb keresés akkor kezdődött, amikor a három éves kislányomat műtétre javasolta a háziorvos, 3 darab, babszem nagyságú aranyere miatt. Nem került sor a műtétre, segített egy MLM-ben forgalmazott növényi termék! 10 év nyugodt, betegség-mentes év után kezeim között lett rosszul a gyermek. Akkor tehetetlen voltam az orvosokkal együtt. Ez a történés megváltoztatott. Tudtam, nem akarok többet rettegni, intenzíven cselekedni kezdtem: mert már tudom, mindig lehet tenni valamit!

Megtaláltam a megoldásokat: Egészségcsokornak neveztem el.

Ma már azt szeretném hogy, akikkel régi, vagy új kapcsolatom van, megismernék mindezeket a megoldásokat:
Evés ivás vitalitás, egészséges nassolás!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned.