Petty Bázis

Minden féle innen-onnan.

Egészségcsokor

on június-24-10

„Evés ivás vitalitás, egészséges nassolás!“

Nem lettem szakember’ miközben kutattam, kerestem, de sok könyvet elolvastam, előadásokat hallgattam, segítőszándékú barátokra találtam. Új ismereteim közül kiválogattam azt, ami számomra a legfontosabb, s legteljesebb mértékben tiszta, s hatékony a problémákra.

Megtanultam, hogy fontos ha a szervezetünk megkapja azokat a tápanyagokat, amikkel minőségben működni tud. (de kár, hogy ez nem a somlói galuska - ugye?)

A táplálékaink , nassolásaink okozata eldeformálódott testünk, zsíros, vagy száraz bőrünk-hajunk, a levert hangulat, s még ezer apró részlet árulkodik.

Fel lehet tüntetni népbetegségnek a szív és érrendszeri problémákat, vagy a rákot. Emlegethetjük a cukorbajt életkorral járó problémának amivel együtt kell élni, de ez csak beszéd…

Nem fogadom el, s itt megkérdezem, hány éves kortól probléma ez? Mert a XXI. század elején, átváltottak ezek a “divatbetegségek” már a gyerek korosztályra!

Rohanunk, nem eszünk rendesen, ha már rajtunk az ingerültség lesz úrrá az éhségtől, már bőven romboltuk magunkat. Másik véglet, ha túl sokat és nehezet eszünk…
Megelőzhető kiválthatjuk a reggelinket, vagy amikor épp ez hiányzik, pótolhatjuk, hogy gyorsan, de egészségeset együnk.

S amit iszunk : jó esetben hazacipeljük palackokban a folyadékot, kedvezőbb, ha víztisztító van felszerelve otthonunkban. Ha csak a még nincs, a döntés nem egyszerű a kínálat óriási. Mi a legjobb? Minden ajánló a saját termékére esküszik. Én egy, a japán kórházakban is használatos „ionizáló“ géppel találkoztam, ez szerelem volt az első látásra…

Tulajdonságai: egészségessé teheti a szervezetet, ha esetleg beteg lenne, megszűnteti a legtöbb betegség fő okát, az elsavasodást. Lassítja az öregedési folyamatot. Elősegíti az egészséges súlycsökkenést komolyabb diéta nélkül. Erősíti a szervezet ellenálló képességét a betegségekkel szemben, megnöveli a fontos vitaminok és ásványi anyagok felszívódását ételeinkből, mindenhová eljut a szervezetében, oda is, ahová a hagyományos víz nem tud. Sejtszintű méregtelenítő és vastagbél tisztító hatása van. Fogyasztjuk, isszuk, használjuk. Az, hogy más már a folyadékbevitel alapja, határozottan látható mindannyiunkon.  www.kangenviz.petty.hu

A vitaminok, nem mindegy mennyi és milyen, mert a felszívódásuk, hasznosulásuk között szakadéknyi különbségek vannak – erről beszéljen weboldalamról a Professzor , s ne én: www.flavonmax.hu. Nekünk bevált, hiszen a tablettás, esetleg a kapszulás kiszerelésben nem ették meg a lányaim.

Szereted csokit? Most nem a kedélyek és izlelők felzaklatása a célom, de ha már szeretjük a csokit, (s ki az aki nem) minőségi csokoládét fogyasszunk: www.premiumcsoki.hu

Vázoltam a megoldásokat. Szándékom,
hogy akivel csak lehet, megismertessem a számára legmegfelelőbbet, az ő, vagy csalája problémáira egy hatékonyabb megoldást.

Szeretném hogy, a véleményed, vagy kérdésed esetén kihasználnád a lehetőségeket, s irnál nekem.

skype: petty.bazis.bt
telefon: +36 70 776 2466
e-mail: petty@petty.hu

“Csak azt adhatjuk amink van.
Aki boldogtalan nem adhat boldogságot,
aki sikertelen, nem segíthet másokat sikerre.
Első kötelességünk: önmagunkon segíteni,
hogy ne legyünk másoknak teher.
Először tanulni, aztán tanítani!
Először teremteni, aztán adni!
Ez az élet vastörvénye!”

(Herbert N. Casson)

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned.