Petty Bázis

Minden féle innen-onnan.

Paul Reid b17 vitamin laetril

Az ausztrál sajtó megtelt Paul Reid esetével, aki miután diagnosztizáltak nála egy ritka, az orvoslás szerint gyógyíthatatlan lymphómát (a nyirokrendszert vagy a vérképző rendszert érintő rákos betegség), fogta magát, elhagyta a klinikát és meggyógyult. Ennek immár öt éve és azóta is vígan járja a vidéket és a b17 vitamin és a nyers ételek fogyasztásának népszerűsítésével foglalkozik.

A b17-vitamin – vagy ahogy azok nevezik, akik nem ismerik el vitamin mivoltát – a laetril körül van egy kis zűrzavar. Miközben teljesen ártalmatlan, a világ szinte minden fejlett országában betiltották már. Pár éve nálunk is. A kétkedők vagy az aggódók a cianid mérgezéstől féltik az egyébként halálos beteg rákos embereket, de mivel eddig egyetlen mérgezett esetet sem sikerült felmutatni, érdemes lenne tisztába tenni ennek a vegyületnek a helyzetét.

Reid saját elmondása szerint napi 30 keserű barackmagot eszik és mégsem kapott cianid mérgezést.

Miért csak a rákos sejteknek árt?

Az amigdalin négy anyagból álló vegyület. Két cukor. A harmadik a benzaldehid, a negyedik egy cianid. Igen, e két utóbbi egyenként is halálos méreg lenne, amennyiben nem valamihez kötve, hanem magában jutna az élő szervezetbe.

Ezzel a tulajdonságával a b17 vitamin nincs egyedül. Gondoljunk csak a konyhasóra (NaCl), amiből a klór felszabadulva komoly gondot okozna, de említhetnénk a mindenki által ismert B12 vitamint is, ami szintén egy ciánvegyület (cianokobalamin). Vegyük észre, hogy ezek a tápanyagok nem bomlanak fel a szervezetben. A só, amit ételeink ízesítésére használunk, sóként is távozik és szerencsére nem bomlik fel nátriummá és klórrá a sejtekben. Rendesen ez történik a laetrillel is.

A rákos sejtek máshogy használják fel a cukrot, mint az egészséges sejtek. Ez egy bizonyos erjedést jelent a normál oxigénes metabolizmus helyett. Az amigdalin két cukormolekulája miatt vonzó a cukorra éhes rákos sejtek számára. És a rákos sejt tartalmaz egy enzimet, a béta-glükozidázt, amit az egészséges sejtek nem.

Ez a zsákutca, ami miatt a rákos sejt csapdába esik. Az amigdalin bejut, a rákos sejt felbontja és szembe találkozik a két maradékkal, amik közül akár az egyik is a rákos sejt halálát okozná. Ez az a trükk, ami miatt az amigdalin csak a rákos sejteket pusztítja, míg a hagyományos kemoterápia egyaránt pusztítja a test minden sejtjét.

Ellenjavallat?

A cukor lehetővé teszi a rákos sejtek számára, hogy figyelmen kívül hagyják a laetrilt. Ezáltal túl sok lehet a véletlenül felbomlott laetrilből származó terhelés az egészséges sejtek számára. Ennek figyelmeztető jelei (hányinger, szédülés, fejfájás) jelzik, hogy ideje csökkenteni a laetril adagot vagy elhagyni a cukor (liszt) fogyasztását.

A cukor és a finomliszt az egyik legnagyobb probléma a rák kezelésekor és emiatt egyébként is célszerű lenne elhagyni. Amíg a sejtek csak a laetrilből jutnak minimális mennyiségű cukorhoz, általában mellékhatások nélkül fogyasztható.

A szintetikus b17 vitamin tabletták nem a legjobb megoldás. A keserű magok fogyasztása jobb minőséget és minden szempontból kisebb veszélyt, nem utolsó sorban kevesebb kiadást jelentenek.

Forrás: The Sydney Morning Herald

 

Dióevőknek

dióbél a legegészségesebb, természetes ennivaló.

Ezt elsőre valószínűleg nem hiszik el nekem. Ezért a diólevél-lapra összegyűjtött orvosi cikkekre hivatkozom. De magam is összegyűjtöttem a dióról, mint a legegészségesebb táplálékról szóló információkat.

Egészség a dióban:

A dióban nincs koleszterin!

A dió olaja igen egészséges, az ember számára esszenciális, nélkülözhetetlen többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. A dióbél olajtartalma – fajtától, vizsgálati mintától függően – a légszáraz bél 50-70 %-a. Szénhidrát-tartalma viszonylag alacsony, a bél súlyának mintegy 10 %-át adja.

Fehérjetartalma jelentősebb, bár nem fehérjeforrásként fogyasztjuk, a dióbél 15-25 %-a fehérje. Ezen belül a magasabb fehérjetartalmú fajták olajtartalma alacsonyabb, és viszont.

Külön figyelmet érdemel magas vitamintartalma. A-vitaminból mintegy 70 NE, tiaminból (B1 vitamin) 480, riboflavinból (B2 vitamin) 130, niacinból (B5 vitamin) 120 mikrogramm, C-vitaminból 3 mg található 100 g dióbélben, hogy magas ásványi anyag tartalmát (foszfor, kalcium, kálium, vas) ne is említsük.

A dió olajának olajsav-összetétele:

Kaliforniai adatok szerint a dióolaj 76 %-a többszörösen telítetlen zsírsav (ebből 61 % linolsav, 15 % linolénsav), 14 %-a egyszeresen telítetlen zsírsav (szinte kizárólag olajsav), és csak 10 %-a telített zsírsav (ebből 7 % palmitinsav, 3 % sztearinsav).

A dióbél fehérjéinek összetétele:

Az esszenciális aminosavak közül a dióbél mind a 8-at tartalmazza, szinte az emberi szükséglet szerinti mennyiségben. Leucinból, izoleucinból, treoninból és valinból a napi minimum-szükségletet 100 g dióbél kielégíti. Lizinből, triptofánból, fenilalaninból pedig a napi szükséglet felét. Egyedül metionin miatt kell mást is enni, mint diót, mert abból kevesebbet tartalma

Az ábra értelmezéséhez nem kell tudni franciául.

  • A piros szín az egészségvédő olajtartalmat jelöli.
  • A sárga a bőséges, szinte teljes értékű fehérjét.
  • A kék a szénhidrátot, ami főleg poliszaharid.
  • A zöld az ásványi anyagokat, a fehér a vizet.

Szemmel látható, hogy mesterséges kémiai anyag – kiegészítő, állományjavító, ízesítő és színező anyag, amivel minden élelmiszerünket telenyomják – egyáltalán nincs a dióbélben.

A dióbél maga a természetes egészség. És megterem itthon.


Mégis elsősorban azért esszük a diót, mert ízlik. Csemege, élvezeti cikk.

Hogyan fogyasszuk a diót?

  • Előételnek, magában
  • Zöldsalátában
  • Borozás közben, sajttal
  • Mézzel, csokoládéval, almával
  • Fügével, aszalt gyümölcsökkel
  • Süteményben
  • Egyszerűen, a tv, vagy a számítógép előtt
  • Vagy ha csak éhes vagy.
    A gyereknek mindenképp adj!

Ihatjuk italokban, fogyaszthatjuk süteményben, édességekben.


Mire jó még a dió?

A dióolaj értékes étkezési olaj, kimondottan ajánlják a koleszterinszint csökkentésére!

De parfüm-alapanyag is, Giorgio Armani “Mánia” parfümjében is van.

Próbált már (tiszta, megmosott) dióhéjból teát főzni? (Népi recept Nógrád megyéből)

Kevés dióhéjon addig álljon a forralt víz, amíg a teának ízlés szerinti színe nem lesz. Kóstolja meg!

A diólevél (Juglandis folium) hivatalosan elismert gyógynövény. Antimikrobális, összehúzó hatású. Szájnyálkahártya-gyulladásra, fogínygyulladásra jó. Gyógyteaként és gyomorkeserűként is használják.

Ha van rá előzetes igény, évente kisebb mennyiségben (legfeljebb 100 kg-ot) tudok eladásra kínálni, 16 Ft/g +áfa áron. De egyszerűbb, ha mindenki a saját diófájáról szedi az alapanyagot.

A dióbél-gerezdeket elválasztó belső válaszfal ugyancsak gyógyhatású, teában.

Miután évekig azt mondták az embereknek, hogy a kemoterápia az
egyetlen módja a daganatok megszüntetésének (a kulcsszó a
megpróbálják), a Johns Hopkins kutatóintézete végre elkezdett
beszélni arról, hogy van más választásunk is:

1. Minden embernek vannak ráksejtek a szervezetében. Ezek a
ráksejtek nem mutathatók ki a szokásos vizsgálatokkal egészen
addig, amíg számuk több milliárdra fel nem szaporodik. Amikor
egy orvos a kezelés végeztével azt mondja a betegnek, hogy nincs
több ráksejt a
szervezetében, ez csak annyit jelent, hogy a tesztek nem képesek
észlelni a ráksejteket, mivel azok még nem érték el a
kimutatható mennyiséget.

2. Egy ember élete során a ráksejtek átlagosan 6-10 vagy még
ennél is több alkalommal bukkanhatnak fel.

3. Ameddig az ember immunrendszere erős, képes arra, hogy
elpusztítsa a ráksejteket, és ezzel megakadályozza, hogy azok
elszaporodjanak és daganatokká fejődjenek.

4. Amikor valakinél kimutatják, hogy daganata van, az azt jelzi,
hogy annál a személynél összetett táplálkozási hiányosságokkal
állnak szemben. Ezek hátterében lehetnek genetikai, környezeti,
táplálkozási és életmódbeli tényezők.

5. Ahhoz, hogy e sokrétű táplálkozási hiányosságokat
megszüntethessük, az étrend megváltoztatására és
étrend-kiegészítők bevitelére van szükség, ezekkel fogjuk
megerősíteni immunrendszerünket.

6. A kemoterápia során tulajdonképpen megmérgezik a gyorsan
növekvő ráksejteket, de ezzel elpusztítják a csontvelőben, a
bélrendszerben stb. lévő egészséges sejteket is, sőt egyéb
szervek: a máj, vese, szív, tüdő stb. – károsodását is okozhatják.

7. A sugárterápia, miközben elpusztítja a ráksejteket, elégeti,
roncsolja és károsítja az egészséges sejteket, szöveteket és
szerveket.

8. A kemoterápia és a besugárzás kezdetben gyakran csökkenti a
daganat méretét.
Azonban a kemoterápia és a besugárzás hosszan tartó
alkalmazásával nem lehet több
daganat elpusztulását elérni.

9. Amikor a kemoterápia és a besugárzás hatására testbe túl sok
méreg kerül, az immunrendszer meggyengül vagy összeomlik,
miáltal a beteg szervezete képtelen ellenállni a különféle
fertőzéseknek és komplikációknak.

10. A kemoterápia és a besugárzás hatására a ráksejtek
mutációval ellenállóvá válhatnak, ami
megnehezíti elpusztításukat. Sebészeti beavatkozások ugyancsak a
ráksejtek továbbterjedését okozhatják a szervezet más részeire.

11. A rák elleni harc egyik hatékony módja a ráksejtek
kiéheztetése oly módon, hogy nem juttatjuk hozzá azokhoz az
élelmiszerekhez, amelyekre a burjánzáshoz szükségük van.

A ráksejtek táplálékai:

a.

A cukor táplálja a daganatot. A cukorbevitel megszüntetésével az
egyik legfontosabb táplálékától fosztjuk meg a ráksejteket. A
cukorhelyettesítők, pl. a NutraSweet, az Equal, a Spoonful stb.
aszpartamot tartalmaznak, ezért károsak. A természetes
cukorhelyettesítők,
pl. a valódi méz vagy a melasz (a répa- vagy nádcukorgyártás
mellékterméke) használata
javasolt, de ezek is csak nagyon kis mennyiségben. Az asztali só
kifehérítésére vegyszereket használnak. Jobb megoldás a tengeri só.

b.

A tej a szervezetet nyálkaképződésre serkenti, különösen a
gyomor-bél traktusban.
A nyálka táplálja a daganatokat. A tej megvonásával, esetleg
helyette édesítőszer-mentes szójatej fogyasztásával a ráksejtek
éhezni kényszerülnek.

c.
A ráksejtek virulnak savas környezetben. A hús alapú étrend
savas, és ezért jobb,
ha marha és sertéshús helyett inkább halakat és kis mennyiségben
csirkét fogyasztunk.
A húsok vágóállat-antibiotikumokat, növekedési hormonokat és
parazitákat is tartalmazhatnak, amelyek mindegyike ártalmas,
különösen a rákban szenvedők számára.

d.

A 80% friss zöldségeket, zöldségleveket, teljes kiőrlésű
gabonát, magvakat, csonthéjasokat (dió, mogyoró stb.) és
gyümölcsöket tartalmazó étrend segít a szervezetet átállítani
lúgos kémhatású környezetté.
Az étrend mintegy 20%-a állhat főtt ételekből, köztük a babot is
tartalmazó ételekből.
A friss zöldséglevek biztosítják az élő enzimeket, amelyek
könnyen felszívódnak, és 15 percen belül eljutnak a sejtek
szintjére, hogy táplálják és erősítsék az egészséges sejtek
növekedését. Az egészséges sejtek építéséhez szükséges élő
enzimek bevitele érdekében próbáljon friss zöldségből készült
leveket fogyasztani (mindenféle zöldségből, ideértve a
babcsírát!). Azon kívül, naponta két-három alkalommal fogyasszon
nyers zöldségeket is.
Az enzimek már 104 F fokon (40 Celsius) elpusztulnak.

e.
Kerülje a kávét, teát és a csokoládét, mert ezeknek magas a
koffeintartalma.
A zöld tea jobb, és rákellenes hatású. Víz. Csak tisztított,
szűrt vizet fogyasszunk, hogy elkerüljük az ismert toxinokkal és
nehézfémekkel szennyezett csapvíz bejutását a szervezetünkbe. A
desztillált víz savas, ezért tanácsos kerülni.

12. A húsokban lévő fehérje megemésztése nehéz, amihez a
szervezetnek rengeteg emésztőenzimre van szüksége. A belekben
maradó emésztetlenhús romlásnak indul,
és további mérgező anyagok lerakódását okozza.

13. A daganatsejtek falát erős fehérjeréteg fedi. A húsevéstől
való tartózkodás vagy kevesebb hús fogyasztása több enzimet
szabadít fel, amelyek megtámadják a ráksejtek falát, ezzel
lehetővé teszik a szervezetben lévő ölősejtek számára, hogy a
rákos sejteket elpusztíthassák.

14. Egyes táplálék kiegészítők felsorakoznak az immunrendszerben
(IP6, Flor-ssence, Essiac, anti-oxidánsok, vitaminok, ásványi
anyagok, esszenciális zsírsavak – EFA-k – stb.), hogy lehetővé
tegyék a szervezet saját ölősejtjei számára a rákos sejtek
elpusztítását.
Más táplálék kiegészítők, mint pl. az E-vitamin köztudottan
apoptosist (programozott sejthalált) okoznak, ami a
szervezetünknek a normális eljárása arra, hogy megszabaduljon a
sérült, nemkívánatos vagy felesleges sejtektől.

15. A rák a szellem, a test és a lélek betegsége.

A proaktív és pozitív szellemiség segít a rák ellen harcolóknak,
hogy túlélőkké válhassanak. A düh, a megbocsátásra való
képtelenség, valamint az elkeseredettség a szervezetünket a
stresszel teli, savas környezetté teszi. Tanuljunk meg
szeretetteljes, megbocsátó lelkületű emberré válni. Tanuljunk
meg lazítani és az életet élvezni.

16. A ráksejtek oxigéndús környezetben nem tudnak burjánzani. A
napi rendszeres testmozgás és a mély lélegzetvétel segít több
oxigént eljuttatni a sejtek szintjére.
Az oxigénterápia is egy olyan eszköz, ami bevethető a ráksejtek
elpusztítására.

Végül még néhány praktikus tanács:

- Ne használjunk műanyag edényt a mikróban.
- Ne tegyünk műanyag vizespalackot a mélyhűtőbe.
- Ne tegyünk műanyag fóliában ételt a mikróba.

Ezeket a Johns Hopkins Egyetem/Kutatóintézet a közelmúltban
tette közzé a hírlevelei útján. A dioxintartalmú vegyszerek
rákkeltő hatásúak, elsősorban mellrákot okoznak.
A dioxinok rendkívül mérgezőek az emberi testsejtek számára.
Ne tegyünk vízzel telt műanyag palackot a fagyasztóba, mivel a
műanyagból dioxinok szabadulnak fel. Nemrégen Dr. Edward
Fujimoto, a Cast le Kórház Wellness Program Managere egy TV
program keretében magyarázta el ezt az egészségügyi kockázatot.
Ismertette a dioxinok veszélyességét és azok ártalmait az
emberek számára.

Azt mondta, nem szabad mikróban ételt melegíteni műanyag edényben.

Ez fokozottan igaz a zsiradékot tartalmazó élelmiszerekre. A
zsiradék, a hőhatás és a műanyag kombinációja dioxint szabadít
fel, ami bejut az élelmiszerbe, majd végül a
szervezetünk sejtjeibe. Azt javasolta, hogy használjunk műanyag
helyett üveg- vagy kerámia edényeket az ételek melegítéséhez.
Ugyanaz lesz a végeredmény, csak dioxin nélkül.
Tehát a félkészen kapható TV-vacsorákat, leveseket stb. át kell
tenni a csomagolásból valamilyen más edénybe. A papír nem rossz,
csakhogy nem tudjuk, mit tartalmaz a papír. Biztonságosabb, ha
üveget használunk.
Elmondta, hogy nemrégen egyes gyorséttermek áttértek a
papíredények használatára styofoam helyett. Ennek az egyik oka a
dioxin-probléma volt. Azon kívül a műanyag fóliák ugyanilyen
veszélyesek, ha a mikróban főzött ételt ilyennel fedjük le.
Amint az étel forrni kezd, a nagy hő hatására a mérgező anyagok
kiolvadnak a csomagolóanyagból, és belecsepegnek az ételbe.
Takarják le az ételt papírtörölközővel inkább.