Petty Bázis

Minden féle innen-onnan.

A járvány elmarad

on június-24-10

Világméretű botrány van kibontakozóban, miután egy brit orvosi lap megírta, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavaly júniusi bejelentése a H1N1 influenza-világjárványról megalapozatlan volt.

A WHO illetékes bizottságának munkájában a vírusellenes készítményeket gyártó cégek fizetési listáin szereplő szakértők is részt vettek, a gyógyszercégek degeszre keresték magukat, a brutális influenzajárvány elmaradt. Az ÁNTSZ kitolná a nyakán maradt egymillió vakcina szavatosságát.

7-10 milliárd dollár

A JP Morgan becslése szerint ennyit profitáltak a nagy gyógyszergyártó cégek 2009-ben az újinfluenza-járvány miatt kitört világméretű hisztériából. Az Európa Tanács közgyűlésének egészségüggyel foglalkozó bizottságánakjelentéstervezete (pdf) szerint rengeteg közpénz veszett pocsékba, miután a WHO, az uniós hivatalok és a nemzeti kormányok félrekezelték a H1N1-járványt.

Gyógyszergyárak fizették a WHO-bizottság tagjait

A bizottsági dokumentum megállapítja: meggyőző bizonyítékok támasztják alá, hogy a WHO túldimenzionálta a járvány veszélyességét. A közgyűlési jóváhagyásra váró jelentést jegyző brit Paul Flynn szerint “ez a járvány valójában sosem létezett”, az oltási programot pedig hatalmas léptékű placebo-gyógyászatnak nevezte.

A dokumentum rávilágít a döntéshozatal súlyos hiányosságaira is. Miként az a British Medical Journal című szaklap egy nappal az ET-jelentése előtt publikált tényfeltáró újságcikkéből kiderült, a vakcinák felhalmozásáról szóló WHO-irányelvek kidolgozásában közreműködő szakemberei korábban a gyártásban érdekelt gyógyszercégeknek dolgoztak. Az ET-jelentés ennek nyomán súlyos kritikával illeti a WHO-t és az EU egészségügyi intézményeit, amiért máig nem hajlandók hivatalosan megnevezni a járvánnyal kapcsolatos ajánlásokat kidolgozó bizottságok tagjait.

Világjárványról szó sem volt

Az Európa Tanács egy másik jelentésében megállapítja, hogy januárig Franciaországban 263 halálos áldozata volt a vírusnak, miközben a szezonális influenza miatt 4-6000 ember vesztette életét. Az Egyesült Királyságban 360-an haltak meg a H1N1 vírus miatt, pedig az egészségügyi minisztérium tavaly még 65 ezerre becsülte a halottak várható számát. Januárig kevesebb mint ötezren betegedtek meg, akkor a britek 1000-re csökkentették az áldozatok számára vonatkozó becslést.

A WHO azonban nem hajlandó tudomásul venni vagy megerősíteni, hogy a járvány terjedése, veszélyessége nagyságrendekkel marad el a júniusi bejelentésben foglaltaktól. Margaret Chan, a szervezet főigazgatója a brit lapnak küldött keddi levelében kijelentette, hogy a járványriasztási szint emelésének világosan meghatározott szakmai kritériumai vannak, amiket a szándéktól függetlenül igen nehéz megváltoztatni.

A WHO szerint tiszta volt az eljárás

Amint az év elején indított belső vizsgálat lezárul, a világszervezet az eredeti terveknek megfelelően publikálja döntéshozó testületeinek névsorait és az ülések jegyzőkönyvét – állítja levelében Chan. Szerinte ezek az információk eddig nem titkolózás, hanem a tagok védelme érdekében nem voltak nyilvánosak.

A WHO főigazgatója megalapozatlannak tartja azt a vádat, hogy a járványügyi döntések kritériumait a profitorientált gyógyszergyártók igényeihez szabták, de nem nyilatkozott a bizottsági tagok összeférhetetlenségéről.

Az ügy előzménye az az indítvány, amit 2009 decemberében Wolfgang Wodarg, az Európa tanács közgyűlésének távozó egészségügyi szakértő tagja nyújtott be “Hamis járvány – egészségügyi vészhelyzet” címmel. Wodarg már gyanította, hogy a WHO-bizottság pandémiás döntései szakmailag megalapozatlanok.

Az ÁNTSZ kitolná a vakcinák lejártát

Oroszi Bea, az országos tisztifőorvos epidemiológus tanácsadója szerint a járvány kitörése után könnyebben diagnosztizálták a megbetegedéseket és hamarabb bejelentették a haláleseteket, ezért nehéz a H1N1-járvány súlyosságát a szezonális influenzáéval összehasonlítani. A védőoltással mindenesetre sok halálesetet sikerült megelőzni.

Az ÁNTSZ által vásárolt négymillió vakcinából bő egymillió maradt a szolgálat nyakán. Az elfekvő készlet értéke mintegy kétmilliárd forint. A hatóság Oroszi szerint most azon ügyködik, hogy engedélyeztesse az oltások nemsokára lejáró szavatosságának meghosszabbítását, így azok a következő szezonban is felhasználhatók lennének.

Az Országos Epidemiológiai Központ május végén leállította a 2009/2010-es influenza szezonra vonatkozó figyelőszolgálat működtetését, mivel a szezonális időszakon kívüli szintre csökkent az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága. Az ÁNTSZ – mint Oroszi elmondta – bárminemű következtetés levonásával megvárja az Európa Tanács és a WHO vizsgálatainak végét.

Forrás: index.hu

5 Millió az orvosoknak

on június-15-10

5 000 000 Forint jutalom a H1N1 népszerüsítésén dolgozó főorvosoknak

Egy “különszerződés” alapján az ÁNTSz alkalmazásában dolgozó két orvos Bujdosó László és Molnár Kornélia 3 illetve 2 millió Forint jutalmat kaptak az újinfluenza-világjárvánnyal összefüggő tevékenységükért.

Érdekes ezt a H1N1 sztorit egy kicsit lehűlt fejjel újra megnézni. Ugye nehéz volt akkor érvelni, amikor tele volt a TV és a rádió, részben pont a fenti két hivatalnok különmunkája folytán, haldokló kismamákkal és a világjárvány rémével. Most, amikor a rém elment, vagy kiderült, hogy csak árnyék volt, sorra derülnek ki azok a visszásságok, amikre már egy éve itt a magazinunkban is próbáltuk felhívni olvasóink figyelmét.
Én őrültem meg, amikor logikátlannak érzem, hogy adóbevételekből fizetünk ÁNTSz hivatalnokoknak öt milliót, miközben pénzt gyűjtünk az árvízkárosultak megsegítésére? Miért nem lehet ezt fordítva? Adjunk 6 000 000 000 (hat milliárd) forintot (úgy emlékszem ennyibe került a H1N1 kampány) az árvízi védekezésre adóbevételekből és szervezzünk gyűjtést Dr. Bujdosó és Dr. Molnár megsegítésére a TV-ben. Ez becsületes lenne, nem?

Ezek az emberek a rendes fizetésükön felül kapták ezt a pénzt.

Valahogy úgy, hogy reggel bemennek a munkahelyükre és azt látják, hogy a WHO létrehozott egy új világjárványt. Vagy meglátják a TV-ben, hogy kiáradtak a Borsodi patakok. Nem érzik, hogy ez az ő gondjuk lenne, ezért felhívják a főnöküket, hogy munkaidőn kívül, egy kis plusz pénzért szívesen kiadnának egy nyilatkozatot, hogy tilos a megáradt patakokban fürdeni.

A szomorú az a dologban, hogy a felelősség érzet nyoma sem lelhető fel bennük. Ezt abból vonom le, hogy miután egy ilyen botrány napvilágra kerül a Magyar Nemzet oldalain, ahelyett, hogy visszautalnák a pénzt és lemondanának a posztjukról, megmagyarázzák a jutalom jogosságát például azzal, hogy ha ők nincsenek, “nem jut el zökkenőmentesen a védőoltás 10000 patikába”.

Csak margón jegyzem meg, hogy nem csupán eljutott, hanem ott is maradt. Éppen most zajlik a Gyógyszerészeti Intézetben az az eljárás, aminek eredményeként a lejárt szavatosságú vakcinát újramatricáznák, hogy ne kelljen újabb adóforintokon megsemmisíteni, mint veszélyes hulladékot. Állítólag ez újabb egy milliárdba lenne nekünk. Bár egy szalámi esetén ez főben járó bűn lenne, egy doboz c-vitamin esetén szintén, de érdek esetén a H1N1 védőoltással kapcsolatban szemet fognak húnyni.

Fogadjunk?

A veszélyes hulladéknak számító lejárt szavatosságú ampulláktól két módon lehet megszabadulni:

1. veszélyes hulladék égetőben
2. beadni kismamáknak, öregeknek és gyerekeknek
Ön szerint melyikre fog szavazni a hatóság?

Napokon belül kiderül. Figyelje a híreket!

Forrás: naturhirek.hu

Az Európa Tanács szerint átverés volt a H1N1 járvány

Annak volt igaza, aki fütyült az oltásra. A H1N1-járvány kezeléséről szóló nemzetközi jelentés feltárta, hogy azok az orvosok, akik oltóanyagok nagy mennyiségű vásárlására adtak tanácsot a különféle kormányoknak, szinte valamennyien nagy gyógyszergyárak ügynökei voltak.

A rangos British Medical Journalban közzétett jelentés szerint a WHO irányelveit összeállító szakértők valamennyien rendszeres fizetett tanácsadói a H1N1 elleni oltóanyag két legnagyobb gyártójának, a Roche-nak és a GlaxoSmithKline-nak. A WHO azon döntése, hogy az újinfluenza terjedését járványnak minősítse, szintén ezektől a szakemberektől származott.

Bár a laboratóriumi vizsgálatok szerint a H1N1 világszerte több, mint 18 ezer halálos áldozatot követelt, valójában a vírus jóval kevésbé bizonyult veszélyesnek, mint eleinte állították. A legtöbb beteg csak enyhe tüneteket produkált.

Az Európa Tanács pénteken kiadott jelentése megrótta a WHO-t a járványügyi közlemények átláthatatlansága miatt is, kijelentve, hogy a szervezet hatalmas pénzösszegeket pocsékolt el “igazolatlan félelmek” miatt. Paul Flynn, a jelentés szerzője szerint a WHO figyelmeztetései “gólyalábakon járó túlzások” voltak.

- A WHO megváltoztatta a legsúlyosabb járványhelyzet elrendelésének feltételeit. Míg eredetileg egy ilyen járvány hatalmas mennyiségű halálesetet feltételezett, a változtatás óta már sokkal enyhébb feltételek mellett is járványveszélyt lehet hirdetni. Ez nagyon szokatlan. Ezután pedig tettek egy bejelentést, miszerint az 1918-as spanyolnáthához hasonló szintű járvány közeleg. Ennek semmiféle tudományos alapja nem volt. Veszéllyel riogatták a világot, és hatalmas költségekbe verték az országok egészségügyi rendszerét.

Gregory Hartl, a WHO genfi szóvivője azonban tagadta, hogy bármiféle befolyás alatt álltak volna.

- 2009 áprilisában nagyon keveset lehetett tudni erről az új vírusról. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy figyelmeztessünk a veszélyre – mondta. – Mi csak segítséget nyújtottunk tagállamainknak abban, hogy az ismeretlen helyzetben felkészülhessenek a legrosszabbra. Csupán a szerencsén múlott, hogy a vírus sokkal enyhébb tüneteket produkált, mint eleinte sejthető volt. Képzeljük el, mi történt volna, ha a WHO nem tesz semmit, és kitör ez a járvány, annyi halottal, amennyi valóban lett.

A WHO a járvány bejelentése idején új vakcinák kifejlesztését sürgette, attól tartva, hogy a járvány milliónyi halálos áldozatot okozhat. A tehetősebb országok így milliárdokat költöttek gyógyszerekre, amelyeknek semmi hatásuk nem volt, ma pedig feleslegessé váltak. Európa-szerte számos kormány próbálja most eladni sertésinfluenza elleni oltóanyag-készletét. A WHO azonban nem javasolja ezt, és továbbra is azt tanácsolja, hogy az államok tanúsítsanak maximális körültekintést a járvány kérdésében. A vírus ugyanis továbbra is veszélyes lehet bizonyos veszélyeztetett csoportokra, így a gyermekáldást váró nőkre, a fiatal gyermekekre és a légúti betegségekben szenvedőkre. Ezeknek a csoportoknak továbbra is ajánlják a védőoltást.

Dr. Fiona Godlee, a British Medical Journal főszerkesztője úgy nyilatkozott az al-Dzsazíra televíziónak, hogy a WHO-t elmarasztaló jelentés nem lepte meg, de a közvélemény valószínűleg felháborodással fogadja majd.

- A világ kormányainak komoly döntést kellett hoznia, hatalmas pénzösszegekről kellett dönteni. Fel kell tárni, hogy a gyógyszerlobbi vajon milyen mértékben befolyásolta a WHO tevékenységét – mondta. – A British Medical Journal stábjának vizsgálata azt mutatta ki, hogy valóban megnövekedett az influenzás betegek száma amikor a járványt bejelentették, amikor a tömeges vakcinagyártást elrendelték, illetve amikor a WHO az oltóanyag felhalmozását tanácsolta a kormányoknak. De az intézkedések nagyon súlyos tévedéseken alapultak.

A WHO jelenlegi álláspontja szerint a H1N1 vírus akár mutálódhat is valamilyen veszélyesebb, akár halálos betegséget okozó formába. Jelenleg a legtöbb megbetegedést a Karib-tenger térségében és Délkelet-Ázsiában okozza, Afrikában pedig csak szórványosan tűnik fel

(forrás: bombahir.hu